A magyar történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodójára emlékezünk ma: 1443-ban ezen a napon látta meg Kolozsváron a napvilágot Hunyadi (I.) Mátyás magyar király. Nem volt előkelő származású, ám az alacsony sorból érkező, de kivételes hadvezéri és politikai képességekkel megáldott atyja, Hunyadi János révén a família a leghatalmasabb magyar főúri családdá vált – így Mátyást bonyolult hatalmi manőverek révén végül királlyá koronázták. A mindössze 15 éves ifjú páratlan politikai érzékkel szilárdította meg hazai hatalmát és kezdett nyugati terjeszkedésbe: előbb cseh király, majd Bécs elfoglalásával Ausztria hercege lett. Fényűző reneszánsz udvart épített ki Budán, bőkezűen támogatta a tudományt és a művészeteket, létrehozva kora Európájának a Vatikán után legjelentősebb könyvtárát.
Két legfontosabb célját, a német-római császár cím elnyerését és törvényes utód nemzését azonban nem sikerült elérnie: házasságon kívül született gyermeke, Corvin János nem tudta megragadni a hatalmat, a Mátyás személyes képességeire épülő uralom a király halálával a sírba szállt. A folyamatosan gyengülő középkori magyar állam Mátyás halála után mindössze egy emberöltővel Mohácsnál megsemmisült.
Talán nincs még egy olyan alakja a magyar történelemnek, akinek valós történelmi szerepe, a kortársak véleménye és az utókor ítélete között ekkora szakadék tátongana. Mátyás ugyanis a kortársai által gyűlölt uralkodó volt, zsarnoknak tartották, számos (sikertelen) összeesküvést szőttek ellene. Abban, hogy Mátyást végül az utókor igazságos jelzővel illeti és a legnagyobbaknak kijáró tisztelettel övezi, szerepe lehet annak is, hogy országlása alatt biztonság és béke honolt hazánkban, uralkodása 32 éve alatt nem lépett idegen had magyar földre. Ezt a teljesítményt pedig évszázadokig nem tudta megismételni senki sem.
